Harvolf

pihen a tegnapi simogatásom
combodon most is remeg a nemrég múlt élvezet
hosszan beszélgetünk a szomjas valóságon
válságok mutatják meg, hogy ki szeret

ráncos arcunkon látszik a megszabott jövő
egyszer mindenki hazamehet végre
sehol egy szökőár, a mindent elsöprő
gonoszságnak nincsen több esélye

most bújhat össze puha tenyeredben
a jóság, és rengeteg ártó szándék
te átkozz meg, kérlek, a legszebben
legyek a karjaidban tartott végső ajándék

magányos, árva gyerek az együttérzés
de néha hasonló társaival kószál
gonoszokat ijeszt a nyitott zsebkés
ha ők vigyáznak a fontos ajtóknál
vajon erőszakkal meddig lehet
önmagától megvédeni bárkit
mennyire látja meg a képzelet
más fényét, ha belül világít
milyen széles, vagy szűk az alagút
amin egyszerre átfér két ember
hol van a túloldal, ahova jut
aki erős, de mást megalázni nem mer
mikor nyerhet hosszú szabadságot
a suta, lappangó félelem
talán valós lesz egyszer a vágyott
boldogság egy képzelt életben
talányos, ritka kérdések kószálnak
mikor megszólít valaki más
a válasz kicsit várat magára
de bennünk bolyong a megoldás
zsebedben csörög, megvan minden kulcsod
az ajtókat mégsem látod sehol
ősi vágyaidat ma már eltúlzod
és ezért valaki mindig meglakol
együttérzésből lehet egy zsákkal
ha rosszindulat vág a vásznon át
kinyitott bicskád holnap majd rád vall
tegyél jót, nem biztos, hogy más is jónak lát
hiheted akár, hogy csak neked kemény
a sok rád mért csapás és kimért ítélet
de minden napra jut egy csöppnyi engedmény
hiszen itt vagy, lélegzel, ennyi az élet

Kedves, talán keveset tudsz a valóságról,
de láthatod, mi történik újra, meg újra,
mert bennünk él minden, ami tetteket gátol,
és jövőnk is bent lapul, mélyen megbújva.

Kedves, eleget tudsz, mert szárnyalni vagy képes,
legyőzhetsz rengeteg szögesdrót határt.
Ha akarod, erőd mindenhez elég lesz,
ott is játszhatsz majd, ahol még senki nem járt.

Kedves, amit tudtam, már megosztottam veled,
a te hangodban saját szabad lelked dalol.
Amikor elragad a virgonc képzelet,
ne felejtsd, ott állok mögötted valahol.