magányos, árva gyerek az együttérzés
de néha hasonló társaival kószál
gonoszokat ijeszt a nyitott zsebkés
ha ők vigyáznak a fontos ajtóknál
vajon erőszakkal meddig lehet
önmagától megvédeni bárkit
mennyire látja meg a képzelet
más fényét, ha belül világít
milyen széles, vagy szűk az alagút
amin egyszerre átfér két ember
hol van a túloldal, ahova jut
aki erős, de mást megalázni nem mer
mikor nyerhet hosszú szabadságot
a suta, lappangó félelem
talán valós lesz egyszer a vágyott
boldogság egy képzelt életben
talányos, ritka kérdések kószálnak
mikor megszólít valaki más
a válasz kicsit várat magára
de bennünk bolyong a megoldás
zsebedben csörög, megvan minden kulcsod
az ajtókat mégsem látod sehol
ősi vágyaidat ma már eltúlzod
és ezért valaki mindig meglakol
együttérzésből lehet egy zsákkal
ha rosszindulat vág a vásznon át
kinyitott bicskád holnap majd rád vall
tegyél jót, nem biztos, hogy más is jónak lát
hiheted akár, hogy csak neked kemény
a sok rád mért csapás és kimért ítélet
de minden napra jut egy csöppnyi engedmény
hiszen itt vagy, lélegzel, ennyi az élet
