Van egy erős fakapu a semmi szélén.
Vigyáz rá, hogy senki ne essen le.
Zárva van, fontos mindenki élete.
Mögötte elképzelhetetlen, mély űr,
alján minden rettegés hófehér jege.
Az emberiség sokat eltűr,
de törékeny mindenki a szakadék mentén.
Bármely hőst elnyelhet az űr,
de a kapun túl valahol vagy fent, vagy lent él.
A kapu ott nyílik mindig csak meg,
ahol valaki át akar lépni egy határt.
Egy kapuban megtorpanni árulás lehet,
elfelejteni minden régi szerepet,
megtagadni a „lehet”-et, és a „talán”-t.
Van egy kapu mindenki talpa alatt.
Vastag tölgyfa, vagy pozdorja csapóajtó?
Melyik erősebb, mire jó?
Az-e a győztes, aki fent maradt,
vagy egy másik világba elszállt halandó?
